ELVÁLT SZÜLŐK ÉS MOZAIKCSALÁDOK KLUBJA

„A válás nem csak egy családot szakít szét, de akár rokoni, sőt baráti kapcsolatokat is.”

Mozaikcsaládot körülvevő hozzátartozók részére útmutatás, felvilágosítás

Nemcsak a gyerekekre hat a válás negatívan, hanem a közvetlen és közvetett baráti körre is. Sokszor már csak az utolsó pillanatban derül ki, hogy a családban problémák voltak. A tágabb család megdöbbenéssel fogadja a hírt: „Nem is gondoltuk, hogy probléma lenne nálatok. Mindig olyan kiegyensúlyozottnak tüntetek.” A barátok, családtagok hírtelen nem tudnak mit kezdeni az információval. Gyakran azt sem tudják, mit mondjanak, mit mondhatnának, hogyan viselkedjenek. Értetlenül állnak a dolog előtt. Majd bevonódva a válás menetébe sok bonyodalommal találkoznak. Akik a pár mindkét tagjával jó kapcsolatot tartottak fent, most döntés elé kényszerülhetnek. Választaniuk kell!? A pár melyik tagjával akarja a kapcsolatot megtartani. A nagyszülők ugyancsak ebben a helyzetben találhatják magukat, amikor állást kellene foglalniuk a gyereke és a párja között. A rokoni és a baráti kapcsolatok is veszélybe kerülhetnek.
Az „új család” elfogadása sem mindig zökkenőmentes. Nem egyszerű azoknak a nagyszülőknek, akik kapnak 1-2 mozaikunokát. Gondot okozhat, hogy kit, hogyan szeressenek, kinek, milyen ajándékot vegyenek. Egyáltalán „kell-e szeretni” a mozaikunokákat?

Tanácsadás, konzultáció díjak:
Első alkalom 60-90 perc.
A további alkalmak 60 perc.

Hétköznap: 8.000.-Ft/óra

Szombaton: 10.000.-Ft/óra

Bejelentkezés: 06-20-372-3631

Témák, amiben még segíthetek: