ELVÁLT SZÜLŐK ÉS MOZAIKCSALÁDOK KLUBJA

V. FÓRUM

Az V. Fórumunkon az apák kerültek az előtérbe. Sok elvált apa panaszkodik a volt feleségére, hogy az apás hétvégéket az anya folyamatos telefonhívásai megkeserítik. Az apák nehezményezik, hogy miért nem tölthetnek el egy nyugodt hétvégét a gyerekkel ellenőrző telefonhívások nélkül? Miért nem bízunk jobban a gyerekünk apjában?

Az első házasságomból van egy fiam. A gyerek az édesanyjával él, nálam a hétvégéket tölti. Nagyon zavar, hogy naponta többször is felhív, hogy a gyerekre biztos ráadtam-e a sapkát, hogy mit ebédelt, hogy időben leraktam e aludni és sorolhatnám. Miért nem hiszi el, hogy én is tudok gondoskodni a gyerekünkről, még ha nem is olyan tökéletesen, mint ő?

A kislányomat csak hétvégeken látom, mert az édesanyjával él. A volt feleségem sokat veszekszik velem, mert szerinte a gyerek hétfőnkén készületlenül megy az iskolába. Való igaz a tanulásra nem fordítunk sok időt, de olyan rövid ez a két nap és én ezt kirándulásra, bicajozásra, mozizásra szeretném fordítani.


Egy nő csak ritkán adja ki kezéből a gyereke gondozását és nevelését. A szülők neveléssel kapcsolatos különbözőségeik válás után még jobban szembe kerülhetnek egymással. Még a házasság ideje alatt, mivel általában az anya van többet a gyerekkel a nevelési irányt gyakrabban ő szabja meg. Mit kell felvenni, mikor kell lefeküdni, milyen ételek jók a gyereknek, hogyan kell rendet rakni a gyerekszobában és milyen gyakorisággal, mit kell bepakolni az iskolatáskába, mi a házai feladat stb. Ezeket a dolgokat az anya felügyeli, betartatja és ellenőrzi. Az apa csak ritkán szól bele. Lehet, hogy ideje sincs rá. Az is előfordul, hogy az apának más lenne az elképzelése, de nem fog beszállni a vitába, hogy a gyerek nem akarja felvenni a galléros pólóját, mert ő a gallérnélkülit szeretné, megvárja, míg a felesége lerendezi ezt a vitát a gyerekkel. Válás után, ha ugyanebbe a szituációba botlana, az apa csak egyszerűen azt mondja a gyereknek, hogy vegyél fel egy pólót mert elmegyünk focizni és legkevésbé sem érdekli, hogy az a póló passzol e a nadrággal vagy sem. Válás után derül ki, hogy egy apának is lehetnek elképzelései a gyerek neveléséről és a gyerekkel kapcsolatos vitákat is több mint valószínű, hogy másképp fogja megoldani. Ha a gyerek nem akarja megenni a főzeléket, de a sültburgonyát igen, akkor sültburgonya lesz az ebéd. Az apák a gyerekükkel közösen töltött kis időt játékra, kikapcsolódásra és nem állandó fegyelmezésre, okításra szeretnék fordítani. A házasságban már megtapasztalták, hogy egy anya mennyit kéri, irányítja a gyereket. A férfiak lazábbak ezen a téren. Sok anya a volt férjét hibáztatja, ha a gyerek az apánál töltött idő hatására „kezelhetetlenné” válik.

A volt férjemmel sokat veszekszem, mert a közös fiúnk olyan más lesz, mikor az apjától hazajön. Nem akar rendet tenni a szobájában, mondván az apánál nem kell ilyen dolgokat csinálni. Könyörögni kell, hogy este mosson fogat, mert az apánál ez sem kötelező. El kell telni pár napnak, hogy újra az én kedves, szófogadó gyerekem legyen.

A volt férjem teljesen elkényezteti a gyerekünket. A gyerekkel gyorséttermekbe járnak. Lefekvés előtt még sokat nassolhat, (fagyi, süti, chips stb.). Csak 10 óra után fekteti le a gyereket. Még év közben is ez a menetrend, nem csak a szünidőben. Kértem a volt férjemet tartson be bizonyos szabályokat, mire azt felelte: A gyereket ő úgy neveli, ahogy akarja és az ő lakásában az történik, amit ő akar.


Amennyiben a szülők házasságuk idején is különböztek a nevelés terén a válást követően ez még kiélezettebben fog megnyilvánulni. Az esetleges sértettség, visszafogott konfliktus a gyerek nevelésében is éreztetheti hatását. Sok szülő vág vissza szülőtársának azzal, hogy a gyereket olyan módon kezeli, kényezteti, amiről tudja, hogy a volt társa azt nehezményezné. Sajnos ennek is a gyerek lesz az elszenvedője. Rendkívül méltánytalan eljárás, ha felnőtt, akár önvédelemből megpróbálja volt házastársa ellen hangolni a gyereket. Az efféle viselkedés érzelmi célja, hogy a másik fél fölé kerekedjen. Az ilyen helyzetben mindenki sérül. Tisztességtelen a volt házastárssal szemben, és rombolóan hat a gyerekre, aki összezavarodva vergődik szüleik között. A gyerek nem tudja eldönteni, hogy az apának vagy az anyának fogadjon e szót. Neki mindkét szülő ugyanolyan fontos és most választania kell. Váláskor érdemes a szülőknek bizonyos dolgokban egyezségre jutni, (fogmosás, lefekvés, édesség, tanulás stb.), de kaphasson a szülő szabad kezet is a gyerek nevelésében. Ha az anyánál le kell venni a cipőt, amikor bemegyünk a lakásba az apa viszont az ő lakásában megengedi, hogy cipővel is be lehet menni ez, lehet külön szokás. A gyerek előbb-utóbb alkalmazkodni fog. Házasságban, családban élve is vannak a szülőknek egymástól eltérő elvárásaik a gyerekkel szemben. Ezek a különbözőségek a nemi szerepekből is adódhatnak. A gyermekét évekig gondozó anya, akinek a férje reggel elmegy a munkába és csak akkor ér haza, amikor a gyerek már alszik, lehet, hogy joggal aggódik, hogy válást követően az apa hogyan gondozza gyereküket, amikor nem is biztos, hogy ismeri a gyerek szokásait, napirendjét. De talán mégis hasznosabb, ha az anya felkészíti a férjét a gyerek fogadására, de nem szidja, ha a gyerek új nadrágja piszkos lett, vagy netán a csúszdán elszakadt. A férfiak is hamar belejönnek az új szerepbe és sokan ezt élvezik is. Nem kell elrontani, állandó felügyelettel. A gyerek, a szülőtől, nagyszülőtől a családban tanulja meg az emberi viselkedés szabályait, az alkalmazkodást, az empátiát, a toleranciát, a higiéniát, az étkezést, a kommunikációt, a művelődést, az érzelmet, az indulat kezelését - és a nemi szerepet. A szülő és a család igyekszik a legjobb, legtökéletesebb mintát adni, de ez nem mindig sikerül. Akkor kerek egész ez, ha a szülők között harmonikus a kapcsolat, a családtagok megbeszélik egymással örömeiket és gondjaikat. Ha a szülők nemük szerint viselkednek, akkor nagy valószínűséggel, jó esélyekkel indul a gyermek életpályája.